Egy nagypaládi cigányzenész mesélte, mikor gyűjtés közben szóba kerültek a nők.

„Eccer vót, hon nem vót, egy szegényember. Annak a szegényembernek tizenkét lyánya…de egynek se vót pinája! Búsult a szegényember, mert nőttek a lyányok…búsult, hogy mi lesz vele…mikor pinája egynek sincs. Hát, eccer…nagy vásár vót Újlakon… gondolta a szegényember, hogy elmegyen, hogy valamit néz, hátha valamire ráakad, megveszi… Hát, ahogy ott járkál össze-visza, eccer múlólag hajja, hogy egy ember kiabájja, hogy: Pinát vegyenek! Pinát!... Figyelmes a szegényember, hogy csak nem pinát árulnak tán? Debizony azt! Közelebb kerűt hozzá… alkuba egyeledett avval az emberrel, aki árulta a pinát…Hát, megegyeztek, de az az ember, aki árulta, nem akarta adni, mer annak tizenhárom vót, ennek meg csak tizenkettő kellett vóna… Hát, alkudozott, hogy adja ide azt az egyet, maraggyon magának, nekem nem kell, mondta az ember… egybe adom az egészet, ha akarja megveszi, ha nem, nem… Mit vót, mit nem vót tenni a szegényembernek, megvette mind a tizenhármat. Felfűzte egy ficfavesszőre, mint a halat szokás és felhajította a hátára, ment vele hazafele nagy boldogan! Még mesze vót a kanyar, abba a lyányok meglátták, hogy jön az apjok, szalattak elibe mind a tizenkettő, hogy mit hozott édesapám, mit hozott? Hoztam nektek lyányok, ne búsujjatok mán, mindőtöknek hoztam egy-egy pinát! (Ekkor már mindannyian dőltünk a nevetéstől. A végét már alig tudja elmondani) Vót öröm! Úgy örűtek a lyányok!...Hazamentek minnyájan,, a szegényember mindnek a helyébe rakta. De közben egy fennmaratt… Hát, mit csinájjanak mán avval az eggyel, asztat szépen széjjelvagdosta és mindnek a közepibe csapta. Az benne a pecek! Azóta van a pinába a pecek. (Már mindenki fuldoklott a nevetéstől) Eddig vót, mese vót, most is élnek, ha meg nem haltak!”

Kiss Ferenc

A fotó 1900 körül készült, © Collection GERARD LEVY, Paris