Magyar világzenei kalauz – parasztzene, táncház, folk, jazz, revival, kortárs

Allegro Hungaro

Liszt Ferenc is leült közénk

2017. március 06. - AllegroHungaro

Furcsa, hogy pont én mondom ezt, de az átkosban valahogy nem volt soha bizonytalanság érzete az embernek. Mi lesz, ha nincs munkám, úristen nem végeztem egyetemet, hol tudok elhelyezkedni? Ma nincs pénzem, de holnap már lesz. Tegnap én hívtam meg vacsorázni belga barátainkat, ma más hív meg minket, nem halok se éhen, se szomjan. Bevittem két rossz könyvet az antikváriumba, máris volt aznap fröccsre való. Szálanként vehettél cigit, ha nem tellett egy egész dobozra. Volt önkiszolgáló étterem, a hentesnél lehetett főtt és sült kolbászt kapni, friss serclivel, jó bőven mustárral és cseresnyepaprikával. Ha a közért elől hajnalban elcsentél a rekeszből egy üveg tejet, ha letetted az aprópénzt, ha nem, nem jött utánad a rendőr. Ahol volt TV, az összehozta az embereket, nem izolálta. Olcsó volt a könyv, a mozi, a hangverseny. És mindezek ellenére, ha akartál, lehettél ellenálló is. Az már bonyolította a helyzetet egy kicsit, de ha ismerted a szabályokat, a határokat, nem érhetett nagy meglepetés.

fortepan_41037.jpg

Engem például be akartak szervezni az egyetemen besúgónak, mert sokat jártam külföldre. Apám 56-os kiállása arra kötelezett, hogy bármi áron se vállaljak ilyesmit ennek a hatalomnak. Vállaltam, hogy nem vállalom. Leszálltak rólam. Persze ismerek több velem egykorút, aki rákényszerült a besúgásra, mert volt mivel megzsarolni őket.

Isten ments, hogy visszasírjam azt az időt, és az is nyilvánvaló, hogy most isszuk meg annak a negyven évnek a mérges levit.

Viszont minden próba után nyugodtan beülhettünk a Kispipa étterembe. A Bihariból a kispénzű diákok és munkásgyerekek is megtehették, ittak egy üdítőt, vagy egy sört és nem ürült ki tőle zsebük. Így volt ez jó, ha mindenki ott van. Persze mindig Novák Tata volt a központ. Még régebben, 1968-ig a világhírű Seres Rezső, az öngyilkosok búcsúdalának komponistája (Szomorú vasárnap) muzsikált ott. Ezután hosszú lejtmenet következett az étterem történetében, mígnem 1980-tól Aubel Ervin és Rosenstein Tibor az üzletet újból felvirágoztatták. A mi időnkben egy Feri nevű bárzongorista csapkodta a billentyűket, nekem mindig a Pedro kocsmáját játszotta, ha inni szeretett volna valamit.

Sőt, el kell mondjam, hogy havonta legalább egyszer elmentünk késő este a régi Nemzeti Étterembe vacsorázni, csapatosan. Az akkoriban azért volt jó hely, mert a fővárosi vendéglátós cigányzenészeknek ott volt a találkozó helyük. Aki végzett, az odajött egy kis beszélgetésre. Állandó asztaluk volt a pódium mellett, és aki akart, játszhatott. Ott bemutatkozhattak a fiatalabbak is. Én nem szerettem sem a magyar nótát, sem az éttermi cigányzenét akkoriban, de ez nagyon tetszett. Őrült vonópárbajoknak lehettünk tanúi.

Liszt Ferenc is leült közénk néha, és lelkesen magyarázott.

Kiss Ferenc

A fotó az Akácfa utcában készült 1979-ben. Forrás: Fortepan archívum.

A bejegyzés trackback címe:

https://allegrohungaro.blog.hu/api/trackback/id/tr4012889386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.