Magyar világzenei kalauz – parasztzene, táncház, folk, jazz, revival, kortárs

Allegro Hungaro

Karácsony Mérában

2017. március 29. - AllegroHungaro

arus_fiddle.jpg

Kilencéves voltam, amikor a szüleim elindultak gyűjteni Erdélybe, és magukkal vittek, de engem letettek Kolozsváron Patócs Misi bácsiéknál, és ott vártam meg őket. A zenei élményt a  második út hozta egy karácsonyi alkalomkor. Tízéves voltam 1963-ban, amikor szüleimmel a Kolozsvártól tizenöt kilométerre fekvő Mérába mentünk, Kalotaszegre. Egy falusi családnál szálltunk meg, akikkel ők korábban már jó barátságot kötöttek. Akkoriban a hatóságok elől bujkálva lehetett csak népzenét, néptáncot gyűjteni, s nem ártott, ha mi is ugyanúgy nézünk ki, mint a helybeliek, kucsmával a fejünkön. Nem kellett mindenkinek tudnia, hogy honnan jöttünk, és mit csinálunk itt. Karácsony volt, és egyszer csak megszólalt az ablak alatt a zene. Jöttek a zenészek karácsonyt köszönteni. Házigazdáink szívesen marasztalták őket, s hamarosan kiderült, hogy én is tudok már egy kicsit legényest táncolni. Az valami csoda volt, hogy amit odahaza, Budapesten addig csak magnóról hallottam, most ugyanaz szól nekem élőben. Sose felejtem el. Árus Feri, a bőgős és egyben nagyon jó legényes táncos, azonnal elkezdett tanítani új figurákra. Meghívott másnapra a bálba, mert karácsony első napjától szilveszterig mindennap volt táncmulatság Mérában. Volt ott egy velem egykorú fiú, Sándor, akinek minden másnap felvehettem a csizmáját, és abban indulhattam a táncba. Vele azóta is tart a barátság. Amikor az öreg prímás meglátta, hogy megérkeztem, leállította a muzsikát, és legényesre fordított. A velem egykorú mérai fiúk már nem tudtak legényest táncolni, kezdett kikopni a hagyományból, és az öreg meg akarta mutatni, hogy ez a pesti fiú pedig tud. A csárdásba is beálltam, de ha nem táncoltam, akkor a zenészek mellett ültem, és figyeltem, hogyan  muzsikálnak.

Ahhoz, hogy elfogadjanak fontos volt az ismeretség, de még többet számított a tánctudás. Ha beálltam valahol a táncba, azt mindig nagyra értékelték. Magyarvistán a leghíresebb legényes táncos, Mátyás István „Mundruc” – aki egyébként engem is tanított táncolni – például annak ellenére, hogy viszonylag szegény családból származott, elvehette az egyik legtehetősebb gazda lányát feleségül.

Éri Péter

A fotón: Árus Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://allegrohungaro.blog.hu/api/trackback/id/tr8612789084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.