Magyar világzenei kalauz – parasztzene, táncház, folk, jazz, revival, kortárs

Allegro Hungaro

Örök takarásban

2017. július 19. - AllegroHungaro

portre01.jpgÉn annak ellenére, hogy „örökös takarásban” (ez Kiss Feri barátom megfogalmazása) dolgoztam egész életemben, elég sok elismerést kaptam: Népművészet Ifjú Mestere kitüntetés 1980-ban, Röpülj páva televíziós népdalverseny első díja 1981-ben, Liszt Ferenc-díj 2000-ben, Alternatív Kossuth-díj 2010-ben, s a Magyar Kultúra Lovagjává választásom után egy évvel megkaptam a Kossuth-díjat is. Ez utóbbit azért is tartom kiemelkedően fontosnak, mert sajnos mára az országkép alakítás egyik legfontosabb elemévé a népies műdalt és a Mága-show-kat emelték, s jó szembesülni azzal, hogy a népzenét is értékelik valamelyest.

Már régóta (vagy talán mindig is így volt?) az jellemző ránk, magyarokra, hogy az értéket sosem időben fedezzük fel, de ha mégis, akkor sem becsüljük meg. Nem vesszük észre adott esetben pl. egy művész huzamosan kiemelkedő szakmai teljesítményét, példaértékű emberségét. Erről persze tudatosan gondoskodik hol a hivatal, hol a politika vagy a média, gyakran a három együtt. Főleg, ha valaki nem a tülekedős fajtából való és eleve kisebbségi létből, óriási hátránnyal indul, könnyen beelőzik mások az elismerés terén. Nekem például mindenért dupla annyit kellett dolgoznom, kétszeresen kellett hinnem ahhoz, hogy elismerjenek.

Egy barátunk jóvoltából, névházassággal települtem át Magyarországra, mert mint tudjuk – ha máshonnan nem is, Janics Kálmán A hontalanság évei c. könyvéből –, Csehszlovákiában nem volt rózsás akkoriban a magyarság helyzete. Mihelyt lehetett elváltam, és megkaptam a magyar állampolgárságot is. Ez a tortúra már önmagában megalázó volt. Párommal, Repiszky Tamással azonban mindvégig kitartottunk egymás mellett. Még később is, évekig nyomoztak utánunk, albérletünket, majd pilisszentlászlói házunkat többször is átkutatták. Külföldi meghívásaimat az Interkoncert munkatársai a szemétkosárba dobták, vagy átpasszolták kedvenceiknek. Így hát sokáig kimaradtam a jóból. Egyszerűen kihagytak. Áskálódtak is ellenem sokan, fúrtak ahogy csak tudtak. Ennyit röviden az „örökös takarásról”.

Ha mi nem is érezzük magunkat másnak, érzékeljük, hogy mások másként kezelnek bennünket. S végül elhisszük magunkról, hogy kevesebbek vagyunk. Biztosan azért, mert odaát élni mindig csak korlátozottan lehetett. Az első pofon akkor ért, amikor nem mehettem el egy külföldi jutalomtáborozásra, mert magyar anyanyelvű voltam. Ezt kerek perec meg is mondták! A palócságom volt a másik hátrány… A palócos gondolkodás, az egészen más. Még a humorérzékem is más volt, mert a vidék, ahonnan származom, a legzárkózottabb. Otthon a csend is nagyobb. Beszédesebb. Ami gátlás, görcs volt bennem, azt a dal oldotta fel. Magyarországon nehéz volt a beilleszkedés, a kollégiumban cseh lánynak tituláltak. Azóta már minden átértékelődött. Most már tudom, hogy sok szlovák van, aki hasonlóképpen gondolkodik, mint én. Aki a saját kultúráját szereti, az nem tudja bántani a másikét… Az én magyarságom legbelül van, mert ez szubjektív és a legszentebb dolog. Inkább dalolok róla. Szerintem minden magyarnak élnie kéne néhány évet kisebbségben, hogy megízlelje, hogy milyen is az.” 

Szvorák Katalin

A bejegyzés trackback címe:

https://allegrohungaro.blog.hu/api/trackback/id/tr412988374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.