Magyar világzenei kalauz – parasztzene, táncház, folk, jazz, revival, kortárs

Allegro Hungaro

Tekenyős sztorik

2017. július 28. - AllegroHungaro

Az első gardonomat egy szentgyörgyi orvos barátunk szerezte meg Halmágyi Mihály feleségétől, Fikó Reginától. Nagyon értékes, muzeális darab, a legrégibb tekenyőgardon a mozgalomban. Sokan vették le a méreteit és később is annak mintájára készítettek új hangszereket. Ennek is kalandos útja volt. A doktor úr, ha jól emlékszem Szabó Zoltánnak hívták, elvitte Marosmagyaróra, János bácsiékhoz. Éppen ott nyaralt a húgom, s őrá hárult az a feladat, hogy valahogy átcsempéssze nekem, mert anélkül nem tudunk gyimesi zenét játszani, és már 1977-et írtunk. Belefért az is pont egy liszteszsákba. Ezek a régi zsákok nagyon erős kenderből szőtt vászonból készültek, s középen csíkokat szőttek bele. Minden családnak meg volt a maga csíkozása, így a molnár is tudta, hogy éppen kinek a gabonáját őröli. Ezt a csomagot csak úgy eldugni nem lehetett a vonaton, mert túl nagy volt. Így hát Julcsa húgom felrakta a csomagtartóra, lesz, ami lesz. Jött is a vámos Biharpüspökinél (amúgy gyönyörű román nevén Episcopia Bihor), s kérdezte, hogy mit visz abban a zsákban. Mondta, hogy ellopták a bőröndjét és zsákba kell hazahozni a maradék holmiját. Hihetetlen szerencséje volt! A vámos meg sem tapogatta, ki sem bontatta. Sőt még sajnálkozott is, és további kellemes utat kívánva, odébbállt.  Hát, így került hozzám Halmágyiék ütőgardonja, aminek a kalandjai itt még nem értek véget. A Vízöntővel legalább 15 éven keresztül mindenhová utazott, mígnem egy kis híján végzetes kaland után készíttettem róla egy másolatot, és azt használtuk a koncerteken. A kalandot majd máskor elmesélem.

hegedu_e_s_u_to_gardon_kostelek_1942.jpg

Aztán hoztak át nekem az én áttelepülő erdélyi barátaim több szép kávás gardonyt is, de azok már olyan múzeumi ritkaságok, amiket nem használtunk soha. Kiállítási darabok, célom velük kizárólag az állagmegóvás.

Azért ennek kapcsán eszembe jut egy muris történet.

Pati Nagy Bence fotós barátommal és Jáni Feri erdélyi cimboránkkal ültünk a Lapkiadó alatt a Lucullus étteremben (a régi New York kávéház épületében), és iszogattunk. Öcsi hozott egy gardont, amit 10.000 Ft-ért eladott volna, de nekem már nem kellett még egy hangszer. Közben észrevettem, hogy belép az étterembe Hasur Jani kollégám, és ismerőst kajtatva, lassan közeledik felénk. Gyorsan összebeszéltünk, én eltűntem. Jani leült a fiúkhoz nagy jókedvűen, s élénken érdeklődni kezdett a gyönyörűséges tekenyőgardon iránt, mert egyből lejátszotta a fejében, hogy külföldön milyen jól el tudná adni valamelyik megszállott gyűjtőnek. Hát azt mondták neki a fiúk, hogy Kisferi már megvette tízezerért, csak elment pénzért. Jani erre izgatottan közölte, hogy ő ad érte tizenötöt azonnal. Tizennyolc! A srácok már szakadtak szét a nevetéstől, de Jani komolykodott. Ki is fizette nyomban, én meg széles, nagy vigyorral előjöttem a budiból. Akkor esett le Janinak, hogy lóvá tették. Hát ilyen a barátság. Egy jó tréfáért meg egy kis pénzért átver a leghűbb cimborád is.

Kiss Ferenc 

A fotó Kosteleken készült, 1942-ben, az asszony kezében ütőgardon.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://allegrohungaro.blog.hu/api/trackback/id/tr712935999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.