Mikor Sebő Feri és Halmos Béla néhány társukkal hosszabb időre vendéglátózást vállaltak egy tokiói magyar étteremben még 1973-ban, akkor keringett népzenész-néptáncos körökben ez a rosszmájú megjegyzés, hogy szép dolog Feriék küldetéstudata, de azért azt se feledjük, hogy „a muzsikusnak dalból van a telke”. Szegény megboldogult Pallagi Pali prímás barátom mesélte ezt nekem, még valamikor a kilencvenes évek elején. A mondás egyébkén szellemes kiforgatása a múlt század első felében élt ­– azóta is töretlenül népszerű nótaszerzők –  Kola József és Fonó Frigyes híres dalcímének: „A muzsikusnak dalból van a lelke”. Jót derültem akkor ezen, de csak negyedszázaddal később jutott újból eszembe, amikor egy könyvet kezdtem el írni. Továbbra is nagyon tetszett, mert jól kifejezi azt a gondolkodásmódot és derűt, ami a „népi agyak” egymásnak mesélt történeteit jellemzi. Így végül ezt választottam a kötet címéül is.

Kiss Ferenc