Magyar világzenei kalauz – parasztzene, táncház, folk, jazz, revival, kortárs

Allegro Hungaro

Allegro Hungaro

Muntyán Böske lika

2017. május 17. - AllegroHungaro

742f730bde6bfc106e96004af9ed5f81--ucraina-ethnic.jpgÉppen a férfiak hűtlenségéről beszélgettünk a muzsikálás szüneteiben Murzsa Gyula újlaki prímásnál. Élvezte a csajozós történeteket, aztán ő is belefogott egybe. „Elmondok egy esetet…de higgyétek el, minden szavam igaz…valójában jó régen történt. A háború után nem sokkal, mikor már a szovjetekhez kerűtünk, Szőllősön megént keztek vásározni. Egy bökényi gazdának – nem mondom a nevit, mert visszakerül a fiához és az megöl –, már vót újból lova, a Büszke, hát vasárnaponként befogott és vitte, ami eladó, Szőllősre. Mikor mi termett éppen. Egyik vasárnap nagyon gyengélkedett, mert Dombászon, a lágerben tönkrement a fújtatója és nagyon csúnyán köhögött, be is lázasodott. A felesége meg, hogy segítsen magukon, felajánlotta, hogy elhajt ő a vásárra, mer kell az a kis pénz, ugye... A gazda még befogni is alig tutta a lovát, a nő pakolta fel a káposztát, meg néhány kosár gyümölcsöt. Nem vót az út olyan eccerű akkoriban, mer az újlaki hidat felrobbantották és komppal kellett átmenni a réven. Akkor még Újlak és Szőlős közt alig vót néhány tanya, nem vót ott annyi cigányház Szőlősvégardóban se, és ahogy békésen bóbiskolt a szekéren, hát a Büszke egyszer csak magától letért az útról, a Muntyán Böske tanyája felé, aki korcsmárosné vót régen, de az új rendszerbe mán csak kurválkodásból élt. Kinn álldogált a fogadó előtt, s már messzirül integetett, mer hát megszokta, hogy a gazda minden vasárnap érkezik. Hű, az anyád hétszentségit! Akkor döbbent rá az asszony, hogy az ura vásáros ünnepeken mindig megcsalja. Iszonyú méreg fogta el, azon nyomban fordított a szekéren, még pont elérte a visszafele révet, és úgy csapdosta a Büszkét végig a bökényi úton, hogy majd belepusztult. Hazaérve leugrott a bakról és rátört az urára, aki cigarettázva, elégedetten heverészett. Hogy azt a csalfa kutya úristenit a te vásározásodba! A nyavalya törjön ki, roggyon rád az ég, te senkiházi büdös kurvapecér! A töködet harapja ki a kandisznó, ha még egyszer letérsz ahhoz a büdös kurváho! Kellett neked Muntyán Böske lika? Nesze! Nesze! És ott mérhetetlen dühében és keserűségében véresre verte az ustorral a gazdát. Köpni, nyelni nem tudott, de még védekezni se, mer fekütt. Addig ütötte, míg elfáratt a keze, oszt zokogva elviharzott a kocsmába. Ott rendelt egy kancsó bort, meg egy nótát a cigánytul. Dél körül dülöngélt csak haza. A gazda meg szegény Büszkére haragudott, el is atta nemsokára, mer hogy áruló…” 

Kiss Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://allegrohungaro.blog.hu/api/trackback/id/tr8312893470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása