Ha nem a saját szememmel hallottam volna, magam se hinném! Pár éve Királyhelmecen, egy regionális fesztiválon lépett fel a Técsői Banda – egy színpadon az azóta elhunyt abaújszinai híres prímással, Potta Gézával –, s onnan rögvest mentek haza, Szlovákiából Ukrajnába.
A mikrobusz a határ túloldalán, Nagyszelmencen várt rájuk, így a fiúk gyalog indultak neki a félbevágott falu frissen megnyitott gyalogos kishatár átkelőjének. Nem ment ám ez olyan egyszerűen! Az ukrán vámosok meglátván a hangszereket, kötözködni kezdtek: bizonyítsák be, hogy használati eszközök azok, nem csempészáruk.
Nem volt apelláta: tok nyit, hegedű, harmonika, dob elő, gyanta – és muzsika!
Gyűlt, csak gyűlt az alkalmi közönség – nem is tehetett mást, hiszen amíg a zene szólt, az útlevélkezelés, vámvizsgálat szünetelt. A „bizonyítási eljárás” végeztével a pecsét mellé kétoldali tapsot is kaptak.
Nem meglepő a siker, hiszen valamennyi jelen lévő nép muzsikáját elhúzták – így a szlovákok fájó szívvel engedték őket ki, az ukránok meg örömmel be.
Az is lehet persze, hogy mind magyarok voltak.
Keszthelyi Imre