Több magnófelvételt is őrzök a péterfalvi nagyanyám hangjáról. Az egyiken így meséli el látogatásának kalandos történetét a hatvanas évek közepén.

„Tuggyátok, most Csapon mit csinálnak ezek a ruszki vámosok a jónéppel? Miután eltöltöttünk a budi szagú váróteremben egy tejjes éccakát – le se hunytam a szemem, mert csak a kufferomon ücsöröghettem, egy talpalatnyi hely nem sok, annyi nem vót, hogy kinyújtsam a lábam, – reggel a vámvizsgálat előtt elkezdődött a tülekedés, a hordárok tolták a kocsikat és préseltek mindenkit a korlátnak meg a falnak fele. Szóval bejutunk nagy nehezen a terembe, ahun vagy húsz méter hosszú pult mögött állnak az egyenruhások, oszt arra kell feltenni a csomagokat. De hát tudjátok, jöttetek mán. Egy kiskatona segített nekem, ő gurította a hordót, meg hozta a zsákot is. Aranyos gyerek volt, megpróbálta jóvátenni, hogy az apja annak idején a géppisztolyt apádra szegezve elhajtotta a két ökrünket. És látom, hogy az ilyen magamfajta öregasszonyok – kétszáz kilométert kerülnek ugye, hogy Kispaládra átmenjenek a rokonaikho, pedig csak a régi úton kéne gyalogolniuk tíz percet, de közbe van a drótkerítés és Csapig fel kell vonatozniuk, aztán itt meg Záhonyból vissza egy napot – hogy ezek teszik a pultra a vászonba bugyolált házikenyereket, a vámos meg a büdös, koszos mancsával tépkedi szét azokat és – zoloto? zoloto? –, kérdezgeti. Hát pulyám, kiderült, hogy ezek aranyat keresnek, mer ugye nálunk olcsó az arany, hátha belesüssük a kenyérbe. Vót aki disznóságot hozott, azt is kirakatták vele egy fertelmes Pravdára és felszabdalták a hurkát meg a kolbászt, hogy nincs-e belétőtve valami nemzeti kincs. A lesütött húst meg egy rozsdás kampósvassal rángatták ki a ződ mázas fazekakból a koszos újságukra, hátha gyémánt, rubint, vagy kézigránát van belesütve. Mindenki jajveszékel, könyörög, veszekszik, szörnyű hangzavar és bűz. Én nem is tudom, hogy úsztam meg, szerencsém vót, átengedtek. Érezték, hogy ha ezt velem megteszik, én onnan addig nem tágítok, míg a milicista el nem visz. Az egyik megpróbálta a hordóból a dugót kitekerni, erre rászóltam, hogy mit csinál maga jóember, hát menten meghalok, ha egy csepp is kifolyik…vino, vino – magyaráztam kézzel-lábbal, ezt onnan tudom, hogy Nagyszőlős az Vinográd, oszt nagy nehezen elengedett. Még hogy a te borodba beleigyanak… Drága fiam, ezeknek tejjesen elment az eszük!”

Kiss Ferenc