A körösfeketetói vásárok régóta alkalmat adnak arra, hogy nemzedékem világútjára tévedt vándorai évente (vagy néhány év elteltével) ott találkozhassanak. Nem a szajrézás vágya húz oda már régóta minket, hanem a hangulat, a régi barátságok, az ismerkedés lehetősége, az emlékek, a szabadság nosztalgiája. Jó hely ez ebből a szempontból nagyon. Meg olyan szempontból is jó, hogy itt, ha rövid időre is, de találkozik a középkor az atomkorral. A bocskor és a móc suba a hájtekkel, a kézművesség a digitális delíriummal. Hogy mikor van, nem kell kihirdetni. Azt ugyanúgy tudja a kanadai, újzélandi magyar, mint a japán vagy holland néptáncos, a lótenyésztő, műgyűjtő és a folklórkutató: minden év októberének második hétvégéjén. És nincs összebeszélés, a hat égtáj felől egyszerre indul el minden egyed, rajokká formálódnak, és csapatosan leszállnak a Sebes-Körös partján, a Királyhágó és Csucsa közötti hatalmas mezőn. Kallós Zoltánt is mindig ott találni. Beszélget, üzletel, tárgyal, mosolyog, tréfálkozik, megvendégel, énekel, tanácsot ad, tolmácskodik. Az ortodox pópa, a csipkeszegi parasztasszony, a balkezes román tölcséres hegedűs, a papagájos jósasszony, a medvetáncoltató és a gáborcigány egyaránt jóban van vele. Sajnos az utóbbi időben sokat betegeskedik Zoli bácsi, s félő, hogy már nem sokáig lesz így. 

Kiss Ferenc