Én is 1972-ben jártam először Széken. A szüleim ismerték Kallós Zoli bácsit, ő várt a vasútnál Kolozsváron, hajnali négykor. Továbbmentünk Bonchidára, ott leszálltunk, bementünk a paplakhoz, ittunk egy kis pálinkát és átsétáltunk Székre. Sose felejtem el, amikor a bonchidai hegyről ránéztem a Székre. Akkor ott még mindenki viseletben járt, kisgyerek, asszony, férfi. A férfiak kék lajbiban, mindenkin szalmakalap. Budapest-vonat-séta, és teljesen más világba csöppentem.

Zoli bácsi beszállásolt a táncház mellett lévő házba. Abban az időben teljesen megszokott volt, hogy ha onnan jöttek, nálunk szálltak meg, ha mi mentünk, akkor mi is szállást kaptunk. Vittük mindig ezt-azt, amit nem lehetett ott kapni, és akkor nem volt probléma, hogy ott aludtunk; kaptunk ételt is, nem kellett sokat költeni az életre.

Széken rend volt. El se tudják a maiak képzelni, de ott például nő nem mehetett be a kocsmába. A kocsma előtt várták a férjüket. Az volt a törvény ugyanis, hogy nem ehetett a család addig, amíg nincs otthon a családfő. És ha nem ment haza a családfő, akkor megszólták a faluban. Vagy szerdán nem lehetett a lányokhoz menni. Én is járkáltam a lányok után, hót szerelmes voltam, de szerdán nem lehetett. „Szerelem csütörtök, zab szerda”. Ez volt a szabály. De nem olyan rossz szabályok ezek, rendben van az egész.

Elég hamar én is asszimilálódtam. Levágattam a hajamat és széki ruhába öltöztem. Jobb volt úgy lenni ott.

Nehéz ma elképzelni az akkori állapotot: nem volt ott még magyarországi ember. Odamentem budapestiként, és akkor még működött az, hogy elcsatolt terület, magyarországi, budapesti... Ilka Gyuriék 16 évesen letanáruraztak, mivel nem posztónadrág volt rajtam és városi voltam. Nekik ez akkor érdekesség volt. Icsán életében egyszer ment el a faluból, azt hiszem, Aradra, meglátogatni a fiát. Mondjuk akkoriban már voltak széki férfiak, akik Kolozsvárra jártak dolgozni, építették a györgyfalvi negyedet. A lányok is Kolozsváron szolgáltak. Teljesen más világ volt, mint a mostani.

Jó volt! Este egyből lehetett hallani a bőgőt, amikor elkezdődött a táncház.

Ifj. Csoóri Sándor

A képen Kallós Zoltán népdalt gyűjt szülőfalujában, Válaszúton 1972-ben
Fotó: Korniss Péter