Magyar világzenei kalauz – parasztzene, táncház, folk, jazz, revival, kortárs

Allegro Hungaro

Allegro Hungaro

Üzent a hatalom

2017. június 27. - AllegroHungaro

89430.jpg

Mi azt gondoltuk, hogy az ellenzékiséghez bizonyos szintű rang, ismertség, népszerűség kell, és mi ezt még nem vívtuk ki. Annak, hogy az ember egy szobában ellenzéki verseket ír magának, nincs sok értelme. De mikor elértünk egy bizonyos népszerűséget, akkor a hatalom tudatosította bennünk, hogy ellenzékinek tart minket, anélkül, hogy mi ezt külön kértük volna tőle. Akik már előttünk ellenzékinek számítottak, például Csoóri Sándor, Kósa Ferenc, Nagy László, figyelmeztettek minket, hogy mire számítsunk. Az értelmiségnek ők voltak a népies irányhoz sorolt része, akik nagy örömmel nézték a táncházmozgalmat, és ismeretségbe is kerültek velünk. Ők magyarázták, hogy előbb-utóbb a hatalom majd ad fricskákat, hogy jelezze, hogy ő itt az úr. Mi nevetve mondtuk, hogy hát ez velünk nem fordulhat elő, mert arra, hogy széki lassút játszunk az FMH-ban, senki nem fog odafigyelni.

Utána, ahogy múltak az évek, és elkezdtünk külföldre járni, sőt, kint is megjelent lemezünk, üzent a hatalom, hogy coki. Nem tisztességesen csinálták, nem az történt, hogy behívott valamilyen pártkorifeus, mondván hogy „Maguk kérem szépen ellenzékiek, és kussoljanak, különben baj lesz!”. Ilyen nem volt, nem ezek voltak a kommunikációs eszközök, hanem mondjuk aljas és tisztességtelen pletykák terjesztése. Ez ördögi módszer, mert nem tudsz ellene védekezni.

Az sem volt véletlen, hogy amikor Éri Pityu megvett egy lepukkant öreg Volkswagent, ami már akkor matuzsálem volt, és a négy hengerből csak kettő működött vagy három, lekapcsolták a határon Bécsből hazajövet. A vámosok előre tudták, hogy nem stimmel a motorszám (szegény Pityu azt sem tudta, hol kell megnézni), dörzsölték a kezüket, amikor megkérdezték, hogy van-e valami közölnivalója. Egy évre elvették az útlevelét, ezzel eltiltva az egész Muzsikást az utazástól.

 Hamar Dániel

A képen a Muzsikás együttes látható 1978-ban: Hamar Dániel, ifj. Csooóri Sándor, Sipos Mihály

Fotó: Urbán Tamás–Fortepan Archívum

A bejegyzés trackback címe:

https://allegrohungaro.blog.hu/api/trackback/id/tr1312876698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása