Fiatalok voltunk, egészségesek. A sűrű éjszakázások, a nonstop mulatságok, a mindennapos borozások azonban még öregedés előtt kikezdték szervezetünket. Aki rövidet vedelt, füvezett, vagy használt olykor keményebb drogokat is, az megrokkant, vagy cukorbeteg lett. És a cigizés. Régen lehetett minden kávéházban, vonaton, még a repülőgépen is dohányozni. Az alkohol követelte a szivarozást. Egy-egy hosszabb önromboló periódus után én is gyakran átéltem a többnaposság és az elvonás rettenetes kínjait. Olyankor szoktam kérdezgetni magamtól és a szeretteimtől, hogy „Vajon van-e élet a halál előtt?” Sokan leépültek, nyomorékok lettek és többen belehaltak közülünk ebbe a fene nagy szenvedélybe. Molnár Feri, Zsákay Győző, nem egy táncos barátunk, a velünk egykorú rockerekről, színészekről meg ne is beszéljünk.
Persze akik fegyelmezték magukat, azok is képesek voltak jókedvre derülni néha, viszont sose tudtak olyan megrázón és mélyen búsulni, szomorkodni, mint mi. Ehhez a rendkívüli képességen túl kellett a pia is.
Hú, azok a súlyos pismányi menetek Galagonyával! Jó kis bújóhely volt még a Tyúkos dűlő Szentendre fölött a hegyen. Apám vette a nagyapai örökségből, és oda menekültünk a bűnös város fertelmei elől. Régen a ház gyakori vendége volt nyaranta a képzőművész Ferenczi család. Erről a hajdani szolgálójuk mesélt sokat, aki nem messze lakott a mi portánktól.
Egy alkalommal metszettünk, s azt mondta Hokker Kálmán az alsó szomszédunk, hogy „jól van fiúk, nagy kárt nem csináltatok”. A húgomék is ott laktak egy időben, s az iszákos sógorom szerzett egy nagy farkaskutyát, mert a csavargók gyakran fosztogatták a hétvégi házakat abban az időben arrafelé. Erre a kutyára mondta azt Galagonya barátom, hogy hátrányos helyzetű kutya, a gazdája, Laci sógorom miatt. Egyszer mentünk ki több nap mulatozás után Miklóssal. Mindig a szentendrei HÉV megállóba kitelepült parasztoktól vásároltam tojást, zöldséget és gyümölcsöt. Egy alkalommal hirtelen elvesztettem az eszméletemet és elterültem, mint egy zsák. Összetörtem vagy 40 tojást. A parasztasszony még fel sem mérte a kárát, de már sápítozott. Én azonnal felpattantam és mintha nem történt volna semmi, azt mondtam neki, hogy mindet kérem, az egészet fizetem. Nem hittek a bámészkodók a szemüknek. A barátom persze röhögött rajtam, és mondta, hogy elnézést hölgyem, de Ferenc testvér epilepsziás.
Egy másik időben, Feketetón történt, hogy egy gáborcigánytól már a harmadik portékát vásároltam kissé spiccesen, és mindig felfelé alkudtam, a javára. Ekkor mondta rám azt, hogy „maga egy gróf”. Ezt megjegyeztük, s ha valamelyikünk az ital hatására túlzottan nagyvonalú, akkor mondjuk neki: maga egy gróf.
Több szellemes szöveg is keletkezett az ivászat és hatásai kapcsán. Néhány példát szeretettel megosztok veletek.
Szintén Galagonya. Ha három nap után felhív, így üdvözöl: „Ferencem, Agónia hercegnőjének üdvözletét hozom”.
A népi fejekre meg azt találtam ki, hogy a „a jó zenész és a józanész ritkán találkoznak”.
Az is tetszik az embereknek – bár nehezen esik le nekik a tantusz –, hogy a Gulácsy képzelete által teremtett Nakonxipán mintájára, absztinencia idején arra a kérdésükre hogy „hol vagy most?”, rendszerint ezt válaszolom: Detoxipánban.
Dávid barátom néha kérdi, ha közös dolgunk esik valahol, hogy „utána beiktatunk egy családbarát fröccsözést?” Én így éleztem meg a választ: Persze, de akár a temetésem után is beiktathatunk majd egyet.
Végrendeletemben kérem majd, hogy a sírfeliratom mindössze ennyi legyen: „Béke boraira”
Kiss Ferenc
Fotó: Fortepan archívum
