Magyar világzenei kalauz – parasztzene, táncház, folk, jazz, revival, kortárs

Allegro Hungaro

Allegro Hungaro

Köszönjük Ceaușescu!

2017. március 16. - AllegroHungaro

Mit mondhatnék? Tizenhat évesen úgy beleszerelmesedtem az erdélyi muzsikába, hogy azonnal oda akartam utazni. Nem sokat hezitáltam. A szüleim azt hitték, Pestre megyek, de már Miskolcon átszálltam egy vonatra, és meg sem álltam Kolozsvárig. Ha tudták volna hova készülök, nem engedtek volna el. Útlevelem volt, pénzem volt, hiszen a sátoraljaújhelyi táncegyüttes zenészeként 500 forintot kerestem, a jegy meg csak 136 forintba került oda-vissza. Még otthon Halmos Béla tanácsolta, hogy keressem Kallós Zoltánt Kolozsváron, Móricz Zsigmond utca 37.

szeki_lakodalom_1971-k.jpg

A karácsonyi szünet első napjainak valamelyikén érkeztem meg. Hajnali fél négykor gördült be a vonat a pályaudvarra. Kutyák ugattak, köd gomolygott, ropogott a hó a talpam alatt. A csengőfrász lehetett az oka, hogy csak nagy sokára nyílt ki az ajtó.

- Hát te ki fia borja vagy? – kérdezte az öreg.

- Halmos Béla bácsi küldött.

Az öreg hunyorogva szétnézett az utcán, nem járt arra senki sem.

- Gyorsan gyere be.

Innentől el voltam varázsolva.

Később hol Zoli bácsival, máskor egyedül vagy többedmagammal jártam a falvakat, és gyűjtöttem a népzenét.

Hülyén hangzik, tudom, de tulajdonképpen sokat köszönhet a magyar néprajz és népzene Ceaușescunak. A diktatúrában az ellenállás ugyanis konzerválta a hagyományokat. A népviseletet, a népzenét, a magyar nyelvet. A Ceaușescu házaspár kivégzése után mindez eltűnt szinte egy év alatt.

Ökrös Csaba

A képen Kallós Zoltán látható a széki lakodalmas menetben 1971-ben.
Fotó: Korniss Péter

Detoxipán

Fiatalok voltunk, egészségesek. A sűrű éjszakázások, a nonstop mulatságok, a mindennapos borozások azonban még öregedés előtt kikezdték szervezetünket. Aki rövidet vedelt, füvezett, vagy használt olykor keményebb drogokat is, az megrokkant, vagy cukorbeteg lett.  És a cigizés. Régen lehetett minden kávéházban, vonaton, még a repülőgépen is dohányozni. Az alkohol követelte a szivarozást. Egy-egy hosszabb önromboló periódus után én is gyakran átéltem a többnaposság és az elvonás rettenetes kínjait. Olyankor szoktam kérdezgetni magamtól és a szeretteimtől, hogy „Vajon van-e élet a halál előtt?” Sokan leépültek, nyomorékok lettek és többen belehaltak közülünk ebbe a fene nagy szenvedélybe. Molnár Feri, Zsákay Győző, nem egy táncos barátunk, a velünk egykorú rockerekről, színészekről meg ne is beszéljünk.

fortepan_6258.jpg

Persze akik fegyelmezték magukat, azok is képesek voltak jókedvre derülni néha, viszont sose tudtak olyan megrázón és mélyen búsulni, szomorkodni, mint mi. Ehhez a rendkívüli képességen túl kellett a pia is.

Hú, azok a súlyos pismányi menetek Galagonyával! Jó kis bújóhely volt még a Tyúkos dűlő Szentendre fölött a hegyen. Apám vette a nagyapai örökségből, és oda menekültünk a bűnös város fertelmei elől. Régen a ház gyakori vendége volt nyaranta a képzőművész Ferenczi család. Erről a hajdani szolgálójuk mesélt sokat, aki nem messze lakott a mi portánktól.

Egy alkalommal metszettünk, s azt mondta Hokker Kálmán az alsó szomszédunk, hogy „jól van fiúk, nagy kárt nem csináltatok”. A húgomék is ott laktak egy időben, s az iszákos sógorom szerzett egy nagy farkaskutyát, mert a csavargók gyakran fosztogatták a hétvégi házakat abban az időben arrafelé. Erre a kutyára mondta azt Galagonya barátom, hogy hátrányos helyzetű kutya, a gazdája, Laci sógorom miatt. Egyszer mentünk ki több nap mulatozás után Miklóssal. Mindig a szentendrei HÉV megállóba kitelepült parasztoktól vásároltam tojást, zöldséget és gyümölcsöt. Egy alkalommal hirtelen elvesztettem az eszméletemet és elterültem, mint egy zsák. Összetörtem vagy 40 tojást. A parasztasszony még fel sem mérte a kárát, de már sápítozott. Én azonnal felpattantam és mintha nem történt volna semmi, azt mondtam neki, hogy mindet kérem, az egészet fizetem. Nem hittek a bámészkodók a szemüknek. A barátom persze röhögött rajtam, és mondta, hogy elnézést hölgyem, de Ferenc testvér epilepsziás.

Egy másik időben, Feketetón történt, hogy egy gáborcigánytól már a harmadik portékát vásároltam kissé spiccesen, és mindig felfelé alkudtam, a javára. Ekkor mondta rám azt, hogy „maga egy gróf”. Ezt megjegyeztük, s ha valamelyikünk az ital hatására túlzottan nagyvonalú, akkor mondjuk neki: maga egy gróf. 

Több szellemes szöveg is keletkezett az ivászat és hatásai kapcsán. Néhány példát szeretettel megosztok veletek.

Szintén Galagonya. Ha három nap után felhív, így üdvözöl: „Ferencem, Agónia hercegnőjének üdvözletét hozom”.

A népi fejekre meg azt találtam ki, hogy a „a jó zenész és a józanész ritkán találkoznak”.

Az is tetszik az embereknek – bár nehezen esik le nekik a tantusz –, hogy a Gulácsy képzelete által teremtett Nakonxipán mintájára, absztinencia idején arra a kérdésükre hogy „hol vagy most?”, rendszerint ezt válaszolom: Detoxipánban.

Dávid barátom néha kérdi, ha közös dolgunk esik valahol, hogy „utána beiktatunk egy családbarát fröccsözést?” Én így éleztem meg a választ: Persze, de akár a temetésem után is beiktathatunk majd egyet.

Végrendeletemben kérem majd, hogy a sírfeliratom mindössze ennyi legyen: „Béke boraira”

Kiss Ferenc

Fotó: Fortepan archívum

Szerelem csütörtök

Én is 1972-ben jártam először Széken. A szüleim ismerték Kallós Zoli bácsit, ő várt a vasútnál Kolozsváron, hajnali négykor. Továbbmentünk Bonchidára, ott leszálltunk, bementünk a paplakhoz, ittunk egy kis pálinkát és átsétáltunk Székre. Sose felejtem el, amikor a bonchidai hegyről ránéztem a Székre. Akkor ott még mindenki viseletben járt, kisgyerek, asszony, férfi. A férfiak kék lajbiban, mindenkin szalmakalap. Budapest-vonat-séta, és teljesen más világba csöppentem.

valaszut_1972-k.jpg

Zoli bácsi beszállásolt a táncház mellett lévő házba. Abban az időben teljesen megszokott volt, hogy ha onnan jöttek, nálunk szálltak meg, ha mi mentünk, akkor mi is szállást kaptunk. Vittük mindig ezt-azt, amit nem lehetett ott kapni, és akkor nem volt probléma, hogy ott aludtunk; kaptunk ételt is, nem kellett sokat költeni az életre.

Széken rend volt. El se tudják a maiak képzelni, de ott például nő nem mehetett be a kocsmába. A kocsma előtt várták a férjüket. Az volt a törvény ugyanis, hogy nem ehetett a család addig, amíg nincs otthon a családfő. És ha nem ment haza a családfő, akkor megszólták a faluban. Vagy szerdán nem lehetett a lányokhoz menni. Én is járkáltam a lányok után, hót szerelmes voltam, de szerdán nem lehetett. „Szerelem csütörtök, zab szerda”. Ez volt a szabály. De nem olyan rossz szabályok ezek, rendben van az egész.

Elég hamar én is asszimilálódtam. Levágattam a hajamat és széki ruhába öltöztem. Jobb volt úgy lenni ott.

Nehéz ma elképzelni az akkori állapotot: nem volt ott még magyarországi ember. Odamentem budapestiként, és akkor még működött az, hogy elcsatolt terület, magyarországi, budapesti... Ilka Gyuriék 16 évesen letanáruraztak, mivel nem posztónadrág volt rajtam és városi voltam. Nekik ez akkor érdekesség volt. Icsán életében egyszer ment el a faluból, azt hiszem, Aradra, meglátogatni a fiát. Mondjuk akkoriban már voltak széki férfiak, akik Kolozsvárra jártak dolgozni, építették a györgyfalvi negyedet. A lányok is Kolozsváron szolgáltak. Teljesen más világ volt, mint a mostani.

Jó volt! Este egyből lehetett hallani a bőgőt, amikor elkezdődött a táncház.

Ifj. Csoóri Sándor

A képen Kallós Zoltán népdalt gyűjt szülőfalujában, Válaszúton 1972-ben
Fotó: Korniss Péter

Liszt Ferenc is leült közénk

Furcsa, hogy pont én mondom ezt, de az átkosban valahogy nem volt soha bizonytalanság érzete az embernek. Mi lesz, ha nincs munkám, úristen nem végeztem egyetemet, hol tudok elhelyezkedni? Ma nincs pénzem, de holnap már lesz. Tegnap én hívtam meg vacsorázni belga barátainkat, ma más hív meg minket, nem halok se éhen, se szomjan. Bevittem két rossz könyvet az antikváriumba, máris volt aznap fröccsre való. Szálanként vehettél cigit, ha nem tellett egy egész dobozra. Volt önkiszolgáló étterem, a hentesnél lehetett főtt és sült kolbászt kapni, friss serclivel, jó bőven mustárral és cseresnyepaprikával. Ha a közért elől hajnalban elcsentél a rekeszből egy üveg tejet, ha letetted az aprópénzt, ha nem, nem jött utánad a rendőr. Ahol volt TV, az összehozta az embereket, nem izolálta. Olcsó volt a könyv, a mozi, a hangverseny. És mindezek ellenére, ha akartál, lehettél ellenálló is. Az már bonyolította a helyzetet egy kicsit, de ha ismerted a szabályokat, a határokat, nem érhetett nagy meglepetés.

fortepan_41037.jpg

Engem például be akartak szervezni az egyetemen besúgónak, mert sokat jártam külföldre. Apám 56-os kiállása arra kötelezett, hogy bármi áron se vállaljak ilyesmit ennek a hatalomnak. Vállaltam, hogy nem vállalom. Leszálltak rólam. Persze ismerek több velem egykorút, aki rákényszerült a besúgásra, mert volt mivel megzsarolni őket.

Isten ments, hogy visszasírjam azt az időt, és az is nyilvánvaló, hogy most isszuk meg annak a negyven évnek a mérges levit.

Viszont minden próba után nyugodtan beülhettünk a Kispipa étterembe. A Bihariból a kispénzű diákok és munkásgyerekek is megtehették, ittak egy üdítőt, vagy egy sört és nem ürült ki tőle zsebük. Így volt ez jó, ha mindenki ott van. Persze mindig Novák Tata volt a központ. Még régebben, 1968-ig a világhírű Seres Rezső, az öngyilkosok búcsúdalának komponistája (Szomorú vasárnap) muzsikált ott. Ezután hosszú lejtmenet következett az étterem történetében, mígnem 1980-tól Aubel Ervin és Rosenstein Tibor az üzletet újból felvirágoztatták. A mi időnkben egy Feri nevű bárzongorista csapkodta a billentyűket, nekem mindig a Pedro kocsmáját játszotta, ha inni szeretett volna valamit.

Sőt, el kell mondjam, hogy havonta legalább egyszer elmentünk késő este a régi Nemzeti Étterembe vacsorázni, csapatosan. Az akkoriban azért volt jó hely, mert a fővárosi vendéglátós cigányzenészeknek ott volt a találkozó helyük. Aki végzett, az odajött egy kis beszélgetésre. Állandó asztaluk volt a pódium mellett, és aki akart, játszhatott. Ott bemutatkozhattak a fiatalabbak is. Én nem szerettem sem a magyar nótát, sem az éttermi cigányzenét akkoriban, de ez nagyon tetszett. Őrült vonópárbajoknak lehettünk tanúi.

Liszt Ferenc is leült közénk néha, és lelkesen magyarázott.

Kiss Ferenc

A fotó az Akácfa utcában készült 1979-ben. Forrás: Fortepan archívum.

Icsán és bandája

Sose felejtem el, amikor 1972-ben barátaimmal először jártam Széken. Este elmentünk a csipkeszegi táncházba, ahol Ádám István muzsikált a két fiával, ifjú Ádám István "Pityuval" és Ádám Sándor "Sanyival". A székiek kibéreltek az Ungvári család házának földszinti részében egy szobát, ott tartották a táncházat. Hideg volt, s ahogy odaérkeztünk a sötétben, kinyílt az ajtó, és dőlt ki rajta a pára. Bementünk, s valószínűleg elég nagy feltűnést keltettünk, mert akkoriban Székre még nem jártak hosszú hajú, farmernadrágos, beatgenerációs fiatalok. Aki tudott közülünk, beállt táncolni, mi pedig néztük, hogyan muzsikál Icsán és a bandája. Fenn ültek a cigánypadon.

006_halmos_bela_clip_image002_0000.jpg

Ez olyasmi volt, mint amikor valaki nyelvet tanul, s aztán elmegy abba az országba, ahol azt a nyelvet beszélik, és rájön, hogy meg sem tud szólalni. Én is játszottam már széki muzsikát, de amikor Icsánékat megláttam, meghallottam, eltátottam a számat. Lenyűgöző volt! Addig láttunk táncot színpadon, s mi is játszottunk székit táncházban, de a hetvenes években Széken még ereje teljében működött a táncház, s fantasztikus volt, amikor megtapasztaltuk, hogy ez milyen. Az embernek felállt a hátán a szőr, s nagy öröm fogott el minket, hogy rátaláltunk az igazi zenére.

Halmos Béla

„Se népdal, se pénz, se művészet”

’73 januárjában léptem be a Vízöntő zenekarba, amit Novák Tata is szerződtetett a Bihari Táncegyüttes mellé. A banda persze tánc nélkül is adott koncerteket, és rövid időn belül külföldön is népszerűvé vált. Ez teljesen felülírta az egyetemmel kapcsolatos addigi terveimet. Bár többszöri átszakosodás és sorozatos évhalasztások közepette elvégeztem ugyan két évet néprajzból, de a vége mégis az lett, hogy hat év után abbahagytam. Apám nagyon haragudott ezért. Hiába mondtam, hogy az a társaság, ami őt körülvette a gimnáziumi éveim során, az számomra felért három akadémiával. Péter bácsi, Mocsár, Sánta Ferenc, Nagy László, Kormos, Csoóri, Kósa Feri, Páskándi, Buda Feri, Czine, Kiss Anna és a Kilencek rendszeres vendégeink voltak, de járt nálunk még Gyula bácsi is, és hosszan sorolhatnám, hogy még kik.

Azzal is nyúzott állandóan, hogy mért pazaroljuk a drága időnket és energiánkat arra, hogy kísérletezünk a dallamokkal és a népi szövegekkel, hiszen ott az eredeti. Az a legjobb. Minek az a feldolgozás, azzal már nálunk nagyobbak is kudarcot vallottak. Nem sorolom kikre gondolt, de ebben biztosan tévedett. A békesség érdekében jobbnak láttam hát elköltözni otthonról, ami persze anyámat viselte meg legjobban. Először albérletben laktam, majd a szerelmemnél, aki később Anna lányunkat szülte, de hivatalos címem a Bogár utca maradt. Minden vitánk ellenére Apa örült a sikereinknek, eljárt a táncházunkba és a koncertjeinkre, segített, tanácsokat adott, de kíméletlenül kritizált is folyamatosan minket. Szinte mindegyik muzsikus társammal jóban volt. Sokat szerepeltünk együtt vele is: jártunk Nagy Lászlóval, Kormossal, Budai Ilonkával író-olvasótalálkozókra és gyakran léptünk fel a bolgár kultúra házában is. Laci bácsi az Ilju haramiát kifejezetten erre az alkalomra nekünk fordította.

0012.jpg

Ám hiába kerestünk jól, a hangszerek, lemezek, hangfelvevő eszközök, szakkönyvek, és ez a vándorcirkusz életmód mindig elvitték az összes pénzemet. Egyszer még OTP személyi kölcsönt is fel kellett vennem, aminek törlesztő részleteivel persze legtöbbször késtem, s a felszólítás Kiss Ferenc névre, a szüleim címére jött. Mikor tehettem, felszaladtam hozzájuk, így egyik alkalommal várt a banki felszólítás, a borítékon ezzel a felirattal:

„Lám! Se népdal, se pénz, se művészet. Csak megy a drága idő. Mert biztos, hogy ezt nem én kaptam.” (1980. április)

Kíméletlen iróniával tudta apám „farigcsálni” a másikat. Ez az alapjában véve szellemes üzenet azért tartalmazott olyan súlyos elemeket is, amit én akkor fel sem fogtam. Ma már komolyan elgondolkodnék rajta. Hozzáteszem: a borítékba nagyvonalúan bele tette a tartozásom összegét is.

Kiss Ferenc

A fotón Apám, Kiss Ferenc irodalomtörténész, Nagy László és Kormos István

Visz a vonat

Hej, azok a 70-es évek, azok a jó kis nyári turnék! Építőtáborok, klubkoncertek, Művelt Nép író-olvasótalálkozók, Express Ifjúsági Utazási Iroda által szervezett műsorok, az ORI-s, KISZ KB-s haknik (bár ez utóbbi két intézmény minket hál istennek nagyon ritkán foglalkoztatott).

Visz a vonat, hatalmas éneklések utazás közben.

Panyigával Kaposvártól Budapestig képesek voltunk egy éjszakát végigüvölteni a vonaton egy lagzi után. Négy órán át moldvai balladákat, száz versszakos balkáni hősi énekeket, négyszólamú szárd dalokat (kétszólamban), kalotaszegi keserveseket és somogyi kanásznótákat fújtunk megállás nélkül. A Kalevalában az öreg Vejnemöjnen és a fiatal Joukahajnen énekversenye óvodás kimittud volt a mi vetélkedésünkhöz képest.

Balatoni nyár, Keszthely, Georgikon fesztivál.  A Kertészeti Egyetem táncosaival borkóstolás. Mélymagyar megmártózás, rituális fürdés. Agaduje hej! Teli torokból koncert, „Fáj a szívem!”. Őrült siker a tébolydában. A mi nótánkat fújja mindenki. Utána táncház, bor, csajozás, hajnali karének, a férfiak összekapaszkodnak, akkorra már mindenki Rózsa Sándor. A Vízöntő tagjai kettesével magánszállásokon. Én és Molnár Feri le-, vagyis inkább kidőltünk, s lepihentünk egy-egy fotelben a művelődési ház egyik sötét szegletében. Két társunk elindult megkeresni a szállását a vaksötét, dalfoszlányos éjszakában. Nagy nehezen rátaláltak a címre. Mivel nem vittek kulcsot a fiúk, hát felverték az otthoniakat. Kinéz a gazda, s kérdi, hogy ki az? Rekedtes borhangok, enyhén kánonszerű eltolódással: „Dzodzoglu Jorgosz és Kun Sebestyén Géza”. Ki? Dzsodzsoglu-glu-jorgosz…, dzso, dzsoko…, kökökö… kun…, kunseb…,  kunsebestyéngéjza… Na, erre te kinyitnád éjnek évadján a kertkapudat? Hát biztosan nem. Ez történt. Ablak becsuk, retesz vissza, redőny lehúz, néma csend. Hát Dzodzoglu Jorgosznak és Kun Sebestyén Gézának vissza kellett botorkálnia a központba és egy parkban, lócán virrasztania, míg ki nem világosodott.

Ribizliszedés a balatonaligai KISZ-építőtáborban 1974-ben.
Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

Balatoni nyár, Kolinda edzőtábor 1974, Balatonaliga. Zsigmondi Ági-Zala Márk szerelemcsapda. Zala Márk-Kisferi alkoholcsapda. Alsóőrsi táncházak Kőszegi Imre jazzbrigádjával. Szabadság, szabadosság, szabad szerelem, munka, zene. Márk meghal fiatalon, Ági tovább énekel gyönyörűen. Én továbbra is szeretem Irént.   

Visz a mikrobusz, hatalmas éneklések utazás közben.  

Balatoni nyár, Jancsó filmforgatás. Meztelen csajok, Cserhalmi mítosza és az Allegro Barbaro összeérnek, megint munka, aztán mulatás. Szénaboglya, zene, csajok, ital, forgatás.

Visz a Zsiguli, szívszorító dalolás az éjszakában.

Kiss Ferenc

A képen ribizliszedés látható a balatonaligai KISZ-építőtáborban 1974-ben.
Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

Első a jókedv!

Akik a story-magazinok pletykaözönét, a népzenész társadalom bulvárhíreit remélik ezektől a bejegyzésektől, azok már most becsukhatják. Viszont akik tovább olvassák, azok számára egy rendkívül izgalmas és szép világ tárulhat fel. Egy különös, átmeneti korszak hangulata, atmoszférája érintheti meg őket, remélhetően vidámságot lopva a hétköznapjaikba.

Ne feledjétek! Nemzeti fohászunkban is csak másodikként kérjük Isten áldását a bőségért. Első abban is a jókedv!

Saját emlékeim mellett közreadom a kollektív emlékezet gyorsan homályosuló darabkáit. Hálával és köszönettel tartozom az alábbi „adatközlőknek”:

Halmos Béla és Sebő Ferenc, a Muzsikás együttesből Éri Péter és Hamar Dániel, a hajdanvolt Újstílus együttesből Berecz András, Fekete Antal „Puma” és Ökrös Csaba, a Téka együttesből Havasréti Pál és Lányi György, Szvorák Katalin felvidéki, Panek Kati erdélyi énekesnők, Ifj. Csoóri Sándor, Szabó Zoltán, Szőke Szabolcs, valamint Keszthelyi Imre zenei szerkesztő és Henics Tamás fotóművész.

Végezetül még arra hívnám fel megtisztelő figyelmeteket, hogy mindaz, ami itt le vagyon írva, az rég volt, szép volt, igaz volt. Aki nem hiszi, az járjon utána, vagy kérdezzen meg engem!

Kiss Ferenc

süti beállítások módosítása